A rendezvény kezdetén Benkő Tibor altábornagy, a Székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka ünnepi beszédében elhangzott, szerencsések vagyunk, mert békében élhetünk és nem kell tartanunk a háború borzalmaitól. A magyar társadalom megnyugvással veszi tudomásul, hogy nincs mitől rettegnie, szeretteinket sem kell senkitől félteni s ez így is van rendjén. Ugyanakkor tudatosítani kell azt is, hogy a megszűnt sorkatonai szolgálat következtében ez a békés állapot nem magától értetődő, ugyanis sokak munkájának eredménye. Continue reading „Évzáró esten köszöntötték Székesfehérváron a honvédség ügyét támogatókat”
Évzáró esten köszöntötték Székesfehérváron a honvédség ügyét támogatókat
2009-12-12
A kezdeményezés célja az, hogy az érdeklődő diákok megismerkedhessenek a havonta egy alkalommal tartott előadásokon városunk hadtörténelmével, az itt szolgálatot teljesítő katonák életével, a Magyar Honvédség feladataival, a békemisszióval. Ennek érdekében felhívást küldtünk ki a város iskoláinak, ahonnan 12-16 éves diákokat várunk. A programsorozat végén 2010 májusában nagyszabású vetélkedő keretében mérhetik össze tudásukat.
Ezen felül állandó feladatként Benkő-Igaz Krisztina végzi a tagnyilvántartás manuális feladatait, szervezetünk honlapjának frissítését, Mihályné Ági a tagnyilvántartás gépi adatainak aktualizálását, Bódiné Ani a címjegyzék pontosításában vállalt feladatot.
Román Károly tanár úr kedves, közvetlen szavakkal mutatta be Kazinczy Ferenc életét, munkásságát, majd Kozáry Ferenc színművész nyitotta meg a vetélkedőt.